Emberek

13 évvel az X-faktor után fel sem ismernéd Király L. Norbit

A zenéléstől már teljesen visszavonult, hogy egy merőben szokatlan szakmában teljesedjen ki.

13 éve, hogy útjára indult az X-Faktor, az első évad pedig egészen legendássá vált azóta, hiszen kétségkívül megugrotta a műsor azt, amire vállalkozott: igazi tehetségeket kutatott fel. Innen ismerjük

Muri Enikőt, Wolf Katit, Vastag Csabát és Tamást, Janicsák Vecát meg persze azt az akkor még 22 éves Király L. Norbit, aki valószínűtlenül nagyot robbantott már a válogatón is, majd végül egészen a harmadik helyig menetelt.

Azonban a többi versenyzőhöz képest Norbiból valamiért mégsem lett akkora szupersztár, mint azt vártuk volna.

Na persze ez nem azonnal derült ki: a laza, karakteres énekes az X-Faktort követő pár évben a műsor többi szereplőjével együtt szárnyalt. Teltházas fellépésről fellépésre jártak, stadionokat töltöttek meg, mindenki őket akarta.

Norbi csillaga is vakító fényességgel ragyogott, ami a döntő utáni hét évben azonban szépen lassan egyre halványodott. „Az első két-három évben töretlen sikerem volt, aztán hullámvasút-szerűen alakult: hol felbukkantam, hol eltűntem” – idézte fel pályafutásának alakulását a Palikék világában.

És valóban: hihetetlen magasságokból esett megdöbbentő mélységekbe. A műsorban elhangzott dalainak válogatásából néhány nap alatt platinalemez lett, 2011-ben pedig saját szerzeményeivel adott ki albumot.

A karrierje mellett a magánélete is tele volt boldogsággal: 2012-ben vette el szerelmét, Nikit, akivel egy évre rá megszületett a közös babájuk, Dominik.

Két év házasság után azonban elváltak, 2017-ben pedig körözést adtak ki Norbi ellen, aki nem tett eleget a gyerektartási kötelezettségeinek.

A sok probléma után 2019-ben már arról szóltak a hírek, hogy nem tud kizárólag az éneklésből megélni: hétvégén ugyan még voltak fellépései, hétközben azonban már sofőrként dolgozott.

Akkor még azt nyilatkozta a Mokkának, hogy „ha akarnám, sem tudnám abbahagyni a zenélést. Imádok színpadon lenni, és az emberek is szeretik, amit csinálok.”

2021-ben viszont már azt mesélte Palik László műsorában, hogy akkor már körülbelül három éve felhagyott a zenéléssel. „Már nem sofőrködöm, sok volt, hogy napközben és éjjel is vezettem.

Most is kocsikkal foglalkozom, szerelünk, felújítunk, javítunk. A zenével teljesen felhagytam, már azt sem tudom, mikor jött ki az utolsó klipem” – mondta 2021-ben a Blikknek, mikor azt is elárulta, hogy hobbiként bejött az életébe a rúdsport.

Szóval a 10 évvel az X-Faktor után Norbi karrierje 180 fokos fordulatot vett – ahogy egyébként a külseje is.

„Mindig is zavart, hogy vékony voltam” – mondta egy 5 évvel ezelőtti videójában, ezért Norbi egy szép napon gondolt egyet, kigyúrta magát, letolta a haját, és ezzel hatalmas adag extra magabiztosság sugárzik már belőle.

Ezután köszöntött be az életébe egy merőben szoktalan pályamódosítás. Mostanra már oktatja is a rúdtáncot – magassarkúban! –, és mint mondja, itt találta meg igazán a helyét. „Most érzem azt, hogy a pályámon vagyok.

Amit most csinálok a rúdsporttal, a rúdtánccal és ezek oktatásával, nekem ez sokkal nagyobb élvezet. Nem azt mondom, hogy a zenélés nem volt az, de aztán elegem lett a velejáró dolgokból, a külső-belső körülményekből.”

És hogy hogy talált rá a szokatlan szakmájára? „A TikTokot vagy az Instát pörgettem, és feldobott egy videót, ahol egy csávó csinálta ezeket a gyakorlatokat.

Azt gondoltam, hogy ez jó, ez tetszik. Az egyik táncos barátomat kértem meg, segítsen abban, hogy megtaláljuk az ország legjobb férfi-rúdtáncos tanárát.

Két hónapon keresztül nyomoztunk, mire megtaláltuk. Elmentem az első órára, nagyon tetszett, két hét múlva pedig szereztünk rudat otthonra” – osztotta meg Norbi.

Király L. Norbert (Fotó: Nagy Zoltán)