Életmód

14 kapcsolat, amiben még érhetik meglepetések az embert

Egy harmonikus kapcsolatban nem igazán van alkalom az unatkozásra, ugyanis a felek kölcsönösen gondoskodnak arról, hogy a másiknak ne legyen rá alkalma. Idővel azért a párkapcsolatok többsége némiképp ellaposodik, rutinszerűvé válnak a mindennapok. Na, persze akadnak azért olyan üdítő kivételek, amikor sok év után is képesek meglepetést okozni egymásnak, és valami olyan dologgal előrukkolni, ami újdonságként hat. Pont ebből fakadóan néha egymás agyára is mennek, de valahol ez is természetes velejárója a kapcsolatoknak.

1. Vannak dolgok, amiket nem tud az ember megbocsátani a párjának.

2. A munkából hazaérve ez a látvány fogadta a férjet a házuknál:

3. A feleségem talált egy hajgumit az egyik nadrágom zsebében, és magyarázatot követelt.

4. A repülőtéren közölték velünk, hogy órákat fog kési a gépünk. A férjem egy fél óra várakozás után azt mondta, hogy elmegy sétálni egyet. Sokáig távol volt, ezért utána indultam, hogy megkeresem. Pár perc múlva egy játszóházban találtam rá, ahol éppen mesét nézett a gyerekekkel.

5. A barátnőm tériszonyos, de mégis úgy döntött, hogy feljön velem egy toronyház tetejére. Amikor felértünk, kinézett az ablakon, mjad magzatpózban összekuporodott a padlón.

6. A férjem ajándékba adott nekem egy nyakláncot, de nem talált olyan képet, amit belerakhatot volna, ezért lerajzolt engem.

7. Megkérdeztem a férjemtől, hogy hogyan fog felkészülni a hamarosan születendő gyermekünk érkezésére, és gondozására. Erre hosszas kutakodás után elővett az egyik fiókból egy tamagotchit.

8. A barátnőm a szomszédos kisállat kereskedésből elkérte egy tarantula levedlett bőrét, majd otthon elrejtette a banánok közé. Bár nem félek a pókoktól, de ettől azért szívbajt kaptam…

9. A párom már otthonról dolgozik néhány hónapja, és mindig panaszkodik, hogy még többet kell dolgoznia, mint amikor bejárt. Ma néhány órával korábban értem haza, mint szoktam, és ez a látvány fogadott:

10. Bekukkantottam az éjjeliszekrény fiókjába, amit csak a feleségem szokott használni.

11. A barátom megkért, hogy csörgessem meg a telefonját, mert nem találja. Végül én találtam meg, és igencsak kikerekedett a szemem, amikor megpillantottam a mobilja képernyőjén a hozzám rendelt képet.

12. Nehéz napom volt a munkahelyemen, ezért a barátom meglepetésből épített egy romantikus bunkert a nappalinkban, mire hazaértem.

13. Megkértem a férjemet, hogy játsszon többet a kutyánkkal, amíg én üzleti úton vagyok. Az egyik este ezt a képet küldte nekem:

14. Összevesztünk a feleségemmel, hogy melyikünk a jobb szakács. Ez hiba volt, ugyanis ő szokott nekem kaját csomagolni a munkába.

via