„Albert! Kész a vacsora!” Albert nagymamája hívta őt a vacsoraasztal mellől.
A 14 éves fiú a szobájában ült, és elhunyt édesapjára gondolt. Alig töltötte be a kilencedik életévét, amikor édesanyja közölte vele, hogy az apja nincs többé. Rémült tekintete még mindig frissen élt az emlékezetében, és nem tudta elfelejteni, ahogy az édesanyja könnyekben tört ki, miután meglátta apja reménytelen testét.
Albert apja éppen hazafelé tartott a munkából, amikor egy autóbaleset követelte az életét. A kisfiú még csak el sem tudott búcsúzni attól az embertől, akit a hősének tartott. Apja halála után összetört a szíve, és még öt évvel később sem tudta kiheverni a fájdalmas veszteséget.
A tinédzser az édesanyjával és a nagymamájával élt, azzal a két nővel az életében, akik mindent megtettek, hogy megvigasztalják. Mindig azt mondták neki, hogy az apja odafentről mosolyog rá, de Albert úgy vélte, semmi sem tudja őt felvidítani.
„Annyira hiányzol, apa!” Albert sírt, miközben a kezében tartotta az apja fényképét. A fiú kész volt bármit megtenni, hogy még egyszer utoljára megölelhesse az apját, és elmondhassa neki, mennyire szereti.
Egy nap Albert az iskolában volt, amikor a tanára megkért mindenkit, hogy írja le, mi szeretne lenni a jövőben, és olvassa fel hangosan a fogalmazásukat. Albert és osztálytársai elkezdtek írni, és miután mindenki befejezte, a tanárnő megkérte őket, hogy egyenként osszák meg az osztállyal.
Amikor Albertre került a sor, izgatottan mesélt mindenkinek a leendő szakmájáról, nem is sejtve, hogy az osztálytársai kinevetik.
„Én akarok lenni a következő iskolaelnök” – olvasta fel Albert a fogalmazása első mondatát, és az osztálytársaira nézett. „Miután befejezem a főiskolát, ügyvédként szeretnék dolgozni, mint az apám régen. Ő az inspirációm” – folytatta Albert.
Albert mosolygott, miután elolvasta a dolgozatát, de az arca kipirult, amikor látta, hogy az osztálytársai nevetnek. Óra után a diákok gúnyolódtak és csúfolták Albertet, mert tudták, hogy az apja meghalt.
„Ügyvéd akarsz lenni, mint az apád?” – nevetett az egyik diák. „De hát ő nem volt olyan… szegény vagy ilyesmi? Vigyázz, mit kívánsz!”
„Albert mint az iskola elnöke? Micsoda vicc!” – gúnyolódott Alberten egy másik diák.
Mindenki tudta, hogy Albert félénk, ezért gondolták, hogy nem lehet belőle iskolaelnök vagy ügyvéd. Kinevették a szünetben, miközben Albert tehetetlenül sírt.
Nem kellett volna az igazat írnom a dolgozatomba! gondolta Albert, miután hazaért. Szörnyen érezte magát, miután az osztálytársai megalázták. Albert megbánta, hogy mindenkivel megosztotta a vágyait.
Később aznap este Albert elmondta az anyjának és a nagymamájának, hogy mi történt az iskolában. „Miért gúnyoltak ki, anya?” – kérdezte az édesanyjától. „Csak azt mondtam nekik, hogy az apám a legnagyobb inspirációm.”
„Ó, drágám. Ne hagyd, hogy mások szavai tönkretegyék a lelki békédet” – ölelte meg az édesanyja. „Nem kell figyelned arra, hogy mit mondanak”.
„Igen, drágám. Anyádnak igaza van” – tette hozzá a nagymamája. „Az emberek mindenfélét mondanak rólad, de tudod, hogy semmi sem igaz abból, amit mondanak.”
Albert könnyekben tört ki, és bevallotta, hogy hiányzik neki az apja. „Miért hagyott el minket ilyen hamar? Miért nincs itt, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá?” – kérdezte.
Albert édesanyja és nagymamája szörnyen érezte magát a kisfiú miatt, de nem tehettek semmit, hogy visszahozzák az apját. Azt azonban tudták, hogyan vidítsák fel a fiút.
„Oké, Albert. Van egy ötletem!” – kiáltott fel az anyja. „Miért nem látogatod meg holnap az apád sírját, és mondod el neki, hogy mit érzel?”
„Ó, ez egy csodálatos ötlet!” Albert nagymamája felvidult.
Másnap Albert iskola után meglátogatta apja sírját. A sírkő mellett egy ajándékot látott, amikor letérdelt előtte. Mi ez? tűnődött, és felvette.
„Ajándék a fiamnak a 18. születésnapjára” – állt az üzenet az ajándékdoboz tetején. Albert gyorsan kicsomagolta az ajándékot, és meglepődve látta, hogy egy videokazetta van benne. „Ez apától van?” – motyogta magában. „Majd megnézem, ha hazamegyek.”
Mielőtt hazaindult volna, Albert leült az apja sírja mellé, és minden nap elmondta neki, mennyire hiányzik neki. „Bárcsak itt lennél, apa. Az összes osztálytársam terrorizált, mert azt mondtam nekik, hogy olyan akarok lenni, mint te” – mondta a tinédzser.
„Bárcsak élnél, hogy lássák, hogy te voltál a legjobb ügyvéd” – törölgette könnyeit Albert. „Nem tudom, miért hagytál el, apa. Annyira hiányzol!”
Hazaérve Albert betette a videokazettát a lejátszóba. Furcsának találta, hogy jóval idő előtt megkapta a 18. születésnapi ajándékát, de nem bánta, hogy megvan, és tudni akarta, miről szól a videó.
Amint elkezdődött a videó, Albert nem tudott uralkodni az érzelmein. Könnyek gördültek végig az arcán, miután látta az apját a tévéképernyőn.
„Hé, fiatalember! Boldog 18. születésnapot!” – mondta az apja.
„Van egy nagy meglepetésem számodra!”
A videóban Albert apja azt mondta, hogy a jogi képviselete mostantól Alberté. „Te vagy a legbátrabb, legokosabb és legzseniálisabb fiú, akivel valaha találkoztam” – mondta az apja. „Azt hiszem, mostantól te fogsz gondoskodni az ügynökségemről”.
„Apádnak igaza van, Albert – lépett be a nappaliba a tinédzser édesanyja, és átölelte a fiút. „A nagymamáddal úgy döntöttünk, hogy még a 18. születésnapod előtt hallanod kell apád üzenetét”.
„Köszönöm, anya!” Albert a vállára hajtotta a fejét.
„Tudtam, hogy apád szavai jobb kedvre derítenek” – mosolygott Albert édesanyja.
Azon a napon Albert rájött, hogy apja szavai és jellemvonásai örökre vele maradnak, még akkor is, ha fizikailag nincs vele. Miután meghallgatta apja üzenetét, a tinédzser magabiztosnak érezte magát, és úgy döntött, nem törődik azzal, hogy mit mondanak az osztálytársai.
Az újonnan szerzett önbizalmával Albert három hónappal később az iskola elnöke lett, szó nélkül hagyva osztálytársait. Nem számítottak rá, hogy ilyen magabiztosan fog beszélni az egész iskola előtt.
Albert keményen dolgozott, és évekkel később hivatásos jogászként diplomázott. Átvette apja irodáját, és hamarosan a város egyik legjobb ügyvédje lett.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Dicsérjétek meg a gyermekeiteket. A gyerekek szeretetre és figyelemre vágynak a szüleiktől, és jobban érzik magukat, ha megdicsérik őket. Albertnek csak néhány motiváló szóra volt szüksége az apjától, hogy kitűnjön az életben.
- Soha ne add fel. Miután durva megjegyzéseket kapott az osztálytársaitól, Albert feladhatta volna, de nem tette. Úgy döntött, hogy nem törődik a véleményükkel, és keményen dolgozott, hogy elérje a céljait.
Ez egy kitalált történet, bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés.
