Ha korábban valami olyan incidens történt az emberrel, amitől kényelmetlenül érzi magát már akkor is, ha pusztán csak visszagondol rá, akkor érthető módon beszélni sem szeret róla mások előtt. Azonban ha mindezt névtelenül teheti meg az interneten, akkor azért az felszabadító érzés is tud ám lenni.
1. Megkérdeztem az egyik kollégámtól, hogy milyen nevet adtak az újszülött kisfiuknak, mire ő azt válaszolta, hogy „Legolas”. Hangosan felröhögtem, mert azt hittem, hogy csak viccel, de az arckifejezéséből ítélve hamar leesett, hogy nem.
2. Egyszer egy osztálykiránduláson leestem egy emeletes ágyról, aminek következtében eltört a kezem és a lábam is. Sok-sok évvel később randiztam egy sráccal, és sétálás közben megbotlottam. Viccesen mondtam is neki, hogy vigyázzon velem, mert nagyon ügyetlen tudok ám lenni. Erre ő nevetve azt mondta, hogy „Ugyan már, biztosan csak túlzol. Képzeld el, hogy a testvéremnek volt régen egy osztálytársa, aki osztálykiránduláson legurult egy emeletes ágyról, és utána fél évig feküdt otthon begipszelt végtagokkal. Na, ő tényleg ügyetlen.”
Igen, kitaláltátok. Én voltam az a valaki, akiről mesélt.
3. Szilveszter másnapján elég sok ember ébred fejfájással és rosszulléttel. Nos, én legutóbb virágokkal a fejemben keltem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szomszédom virágágyásában, de legalább virágok között.
4. Éppen az utcán sétáltam a gondolataimban elmerülve, amikor egyszer csak jött velem szembe egy nő, aki széles mosollyal arcán kitárta felém a karjait, mintha meg szeretne ölelni. Mivel nem volt rajta ma szemüvegem, hirtelen zavaromban azt hittem, hogy egy ismerősöm az, csak nem ismerem meg, ezért én is elindultam felé kinyújtott karokkal. Ekkor így szólt: „Nem te, hanem ő!” És a mögöttem sétáló pasijára mutatott. Mindketten jót nevettek rajtam, miközben én rákvörös arccal oldalogtam el.
5. Elvittem a játszótérre az unokahúgomat, majd amikor már úgy gondoltam, hogy ideje hazaindulni, felkaptam egy kisgyereket a karomba, mert hirtelen azt hittem, hogy az unokahúgom az. A következő pillanatban odapattant mellém egy dühös anyuka, és rámkiabált, hogy azonnal tegyem le a gyerekét.
6. A minap volt egy nagyon fontos vizsgám reggel, és természetesen sikerült elaludnom. Pánikolva rontottam be a terembe, és sűrű elnézést kértem a professzortól a késésért. A professzor megkérdezte, hogy ki vagyok, mire a nevem hallatán így szólt: „Na ne szórakozzál velem! Akinek a nevét mondtad, őt pontosan tudom, hogy néz ki. Ne próbálj átverni azzal, hogy más nevét diktálod be.”
Ekkor megmutattam neki a személyimet, és mondtam, hogy ma reggel nem volt időm sminkelni, és valószínűleg azért tűnök más embernek.
7. A fogorvos azt mondta, amikor beültem a székbe, hogy adjak ki „áááá” hangot, mire én röhögőgörcsöt kaptam, és percekig nem bírtam abbahagyni a nevetést, miközben a fogorvos és asszisztense türelmetlenül bámultak rám.
8. A nagynéném Görögországban nyaralt, és beült egy hatalmas, elegáns étterembe. Mivel nem tudott görögül, ezért kézzel-lábbal mutogatott a pincérnek, hogy mit szeretne kérni. A végén, amikor fizetni akart, a pincér először ellenkezett és nem engedte neki. Ekkor derült ki, hogy a nagynéném a tudtán kívül beült valakinek az esküvőjére, és a pincérek azt hitték, hogy ő is a meghívott vendégek közé tartozik.
9. Késő estig bent kellett maradnom a munkahelyemen túlórázni. Nagyban bele voltam merülve a munkába, amikor a férjem hívott telefonon, de ahogy felvettem, egy idegen női hang szólt bele, aki egy nővér volt:
– Jó estét, Kate! A férje a Szent Ferenc kórházban van, de nyugodjon meg, már jól van. Érte tudna jönni?
Annyira megijedtem, hogy nem kérdeztem semmit, csak azonnal autóba ültem és odahajtottam. Mikor megpillantottam a férjemet, már begipszelt lábbal várt rám.
– Mi történt veled?
– Ugráltam… – válaszolta lesütött szemekkel.
– Ugráltál?! Mégis hol?! És miért?!
– A lakásunkban a fotelból átugrottam a kanapéra, mert azt játszottam, hogy a padló láva, és nem léphetek bele.
A nővérek dőltek a nevetéstől körülöttünk.
10. Az iskolából hazafelé menet mindig integettem a zebra mellett álló forgalomirányító bácsinak. Egyik nap feltűnt az édesanyámnak is, és megkérdezte tőlem, hogy kinek integetek. Ekkor kiderült, hogy a zebra mellett nem is egy forgalomirányító bácsi állt, hanem egy nagy postaláda. Ezután az édesanyám elvitt egy szemészhez, és megkaptam életem első szemüvegét.
