Horoszkóp

Születésed hónapja meghatározza a sorsodat! Ha ebben hónapban születtél, különösen szerencsés vagy!

Ősidők óta széles körben hisznek benne az emberek, hogy a születési hónap meghatározza a személyiség alapjait, alapvető vonásait. Néhány jellemző annyira teli találat volt, hogy úgy döntöttünk, elhozzuk Neked is az egyes hónapokra vonatkozó jellemzéseket.

Január

A januárban született emberek igazán tudják, hogy mit akarnak, mik a céljaik! Nem jellemző rájuk a céltalan csapongás. Alaposan végiggondolnak mindent, határozott elképzelésekkel rendelkeznek. Hajlanak a konzervativizmusra, az újításokkal és új gondolatokkal szembeni bizalmatlanságra. Éppen ezért kritikusak lehetnek másokkal és még a saját érzéseiket is sokszor elfojthatják.

Gazdag gondolatvilággal rendelkező emberek, akik azonban csak olyanokkal szeretik körülvenni magukat, akik „felérnek” hozzájuk intellektuális téren. Éppen ezért sokan távolságtartónak érezhetik őket, és ők maguk is sok mindenből kizárhatják magukat. Érdemes egy kicsit rugalmasabbá válniuk, ha fejlődni akarnak.

Február

Kedves és jó szándékú, sokszor kicsit naiv és romantikus karakter. Rendkívüli a szabadság iránti vágyuk még abban az esetben is, ha néha gondot okoz, hogy a mindennapokban két lábbal álljanak a földön.

Nem könnyű megfejteni, mivel ritkán fordul elő, hogy egy fél óra elteltével ugyanabban a hangulatban találjuk őt, amiben 30 perccel ezelőtt otthagytuk… Ezért azonban ne haragudjunk a februári születésű emberekre: intuícióik vezetik őket, amelyek révén képesek a külvilág szinte legapróbb rezgéseit is magukra venni. Ez okozza érzékenységüket és változékonyságukat, másrészt viszont éppen emiatt annyira kreatív és izgalmas a személyiségük.

Március

A márciusi születésű ember kiegyensúlyozott, viszont rendkívül energikus. A céljait mindenáron el akarja érni, és ilyenkor nem tanácsos közé és az áhított végkifejlet közé állni! Nem könnyen engednek közel magukhoz bárkit, de ha ez mégis megtörténik, szívvel-lélekkel kitartanak mellette, védelmezik és harcolnak érte.

Izgalmas, változatos beszélgetést folytathatunk ezekkel a karakteres és vonzó személyiségű emberekkel. Különösen olyankor, amikor nyugodtabb hangulatukban találjuk őket. Szeretik, ha végső soron náluk van az irányítás, így nem mindenki jön ki velük kifejezetten jól, akinek ez szintén alapvető fontossággal bír!

Április

Az áprilisban született emberek számára központi kérdés a bizalom. Az ismeretlen emberekkel kapcsolatban nagyon nehezen kezdenek el őszinte bizalmat érezni, és ódzkodnak attól, hogy a belső köreikbe engedjék az ismeretleneket.

Aki azonban már bejutott, az rájön, hogy milyen mély érzésű, megbízható emberekről van szó. Rájuk aztán a végsőkig számíthatsz!

Bár bizalmatlanok lehetnek az ismeretlenekkel, mindenkivel rendkívül jól kommunikálnak, mivel nagyon jók abban, hogy mindenki számára érthetően fejezzék ki a mondanivalójukat. Hajlamosak lehetnek az érzékenységre, mivel legbelsőbb érzelmeiket csak nagyon kevesekkel osztják meg, és úgy érezhetik, hogy magukra maradtak.

Május

A májusi lányok egy kissé Makrancos Katára emlékeztetnek: nem csupán vonzó külsejük, de nehezen meghódítható természetük is a hősnőt idézi. Amennyiben életcéljaik világosak, foggal-körömmel próbálják azokat elérni, és semmi sem tántoríthatja el őket. Ráadásul kitartásért sem kell a szomszédba menniük.

Rosszabb esetben kihasználhatnak másokat, és visszaélhetnek előnyös külső adottságaikkal. A legtöbb májusi emberre viszont az a jellemző, hogyha közel tudunk hozzájuk kerülni, akkor rendkívül gazdag érzelmi életű, odaadó és a lojális társra találhatunk a személyükben.

Június

A júniusi születésű emberekre jellemző a csapongás, néha ők maguk sem fogják tudni megmondani, hogy mit akarnak majd a következő pillanatban. Rendkívül kreatívak és intuitívak ugyanakkor, sok minden érdekli őket, és kiváló társasági emberek!

Sokan keresik a társaságukat, mert rendkívül jól kommunikálnak. Van azonban egy gyengéjük: sokszor ajtóstul rontanak a házba, nem képesek a kegyes hazugságokra, nekik muszáj kimondaniuk, amit gondolnak! Ami a szívükön, az a szájukon!

A júniusi születésű nőkre jellemző, hogy mellettük nagyon könnyen papuccsá válnak a gyengébb férfiak.

Július

Ha szereted az őszinteséget, egy júliusi ember igazán megfelelő társ lehet a számodra! A júliusi születésűek nem csak saját magukhoz (ritka tulajdonság!) és másokhoz őszinték, de ezt a tulajdonságot keresik másokban is.

A megbízhatatlan embereket elkerülik, mint a pestisest! Sokszor azonban túlzottan sok embert helyeznek ebbe a „csoportba”, ami emberi kapcsolataik túlzott beszűkülését eredményezheti…

Becsületesek, lojálisak, és megbízhatóak, ráadásul nagyon sokszor mindehhez előnyös külső és belső tulajdonságok is társulnak: sok júliusi születésű nő csinos, egyesek kifejezetten gyönyörűek, ráadásul sütnivalóért kell sem kell a szomszédba menniük.

Augusztus

Az augusztusi születésű emberek nagyon nem szeretik, ha bárki ellent mond nekik. A saját álláspontjukat, véleményüket sokkal többre tartják másokénál. Ennek ellenére nagyon nagy hiba volna azt mondani, hogy önző emberekről van szó: nagyon szívesen segítenek másoknak, egészen addig, míg az ő szabályaik szerint történnek a dolgok.

Rendkívül jók abban (és azt érdemes lenne mindenkinek megtanulni), hogy elkerüljék, vagy leépítsék az energiavámpírokat. Amennyiben azok betámadják őket, következetesen kitartanak a saját véleményük, igazuk mellett akkor is, ha az energiavámpírok „haladó” érzelmi zsarolással próbálkoznának.

Imádják, ha rájuk terelődik a figyelem, különösen a másik nem részéről! Nem okoz számukra nagy nehézséget, hogy elcsavarják a kiszemeltjük fejét. Humorérzékük kiváló, remekül szórakozhatunk a társaságukban!

Szeptember

A szeptemberi születésű embereket egyfajta fegyelmezett és sokszor talán idegenszerű szépség jellemzi. Ha létezik visszafogott barátságosság, akkor ők testesítik meg mindezt. Rendkívül következetesek, ami abban is megnyilvánul, hogy az általuk szeretett, és tisztelt emberekhez végtelenül lojálisak, és kitartanak mellettük, tűzön-vízen át.

Nem bosszúállóak, viszont el tudják engedni azokat az embereket az életünkből, akik káros hatással vannak rájuk.

Szeretik a stabil, kiszámítható kapcsolatokat és sokszor életpályának is kiszámítható karriert választanak. Konfliktusokat okozhat a szerelmi kapcsolatukban, hogy túlzottan magas elvárásokat támasztanak saját magukkal és párjukkal kapcsolatban is: hajlamosak a túlzott tökéletességre törekedni!

Október

Kevesen gondolnák, de az októberi születésű emberek a lelkük mélyén valahol érzelmileg sebezhetőek, éppen ezért kialakult bennünk egy tudatalatti félelem a mélyebb érzelmek kifejezésétől. Ennek köszönhetően kifelé egyáltalán nem gyűlnek érzelmesnek, döntéseiket racionálisan, logikusan hozzák meg, rendkívül erős személyiségek, akikről valósággal süt az intelligencia!

Sokszor kivívják más emberek irigységet, azonban nekik nem ez a céljuk… Viszont azt annál inkább kedvelik, ha náluk van az irányítás.

November

A novemberi születésű emberek azok, akikre azt mondjuk, hogy érdemes velük egy kicsit vigyázni. Nem azért, mintha rossz szándékúak lennének…

Hanem pont azért, mert nagyon-nagyon egyenesek! Nem titkolják a véleményüket, sosem köntörfalaznak. Ráadásul nagyon rövid idő alatt, akár már másodpercek alatt is átlátnak bárkin: előlük semmit sem lehet eltitkolni, nagyon hamar össze tudják rakni a dolgokat, ezért meg se próbálj nekik hazudni.

A mindennapi együttélés nem feltétlenül könnyű egy ilyen emberrel, mert hamar rátapint a másik gyenge pontjaira. Azonban mivel rendkívül intelligens, és jól átlátja a lényeget, azoknak a típusoknak, akik nagyra értékelik az ehhez hasonló tulajdonságokat, kiváló beszélgetőpartner és remek társ lehet.

December

A decemberi születésű emberek mesterei annak, hogy irányítsák a szálakat, és végül körülöttük minden jól süljön el. Türelmetlenek, azonban mély érzésűek, és nagyon szeretik, sokra tartják a vidámságot, az élet örömeit! Néha ezt túlzásba is viszik, és vigyázniuk kell, nehogy visszanyaljon a fagyi.

Rendkívül intuitívak és szeretik ezt a tulajdonságukat mások érdekében is hasznosítani: erősen vágynak rá, hogy segíthessenek a többi embernek az élet különféle területein.