Két hete ünnepeltem az 50. születésnapomat.
Már eleve nem voltam túl jó passzban… Lementem reggelizni.
Se a feleségem, se a gyerekeim nem
köszöntöttek fel, szóra se méltattak…
Amikor viszont beértem az irodába, Erika, a titkárnőm,
felállt, és mosolyogva köszöntött:
– Boldog születésnapot, főnök!
Ez egy kicsit felvidított, legalább egy valaki nem felejtett el.
Egész délelőtt dolgoztam, majd pontban délben Erika bekopogott:
– Főnök, ma van a születésnapja. Nem jönne velem ebédelni? Csak ketten!
Nem a megszokott helyre mentünk, hanem egy hangulatos kis vidéki étterembe, ahol nyugodtan beszélgethettünk.
Rendeltünk két Martinit, és a finom ebéd mellé vidáman elbeszélgettünk.
Visszafelé Erika azt mondta:
– Annyira szép ez a nap, és ma van a születésnapja. Miért mennénk vissza az irodába?
Jöjjön fel hozzám, igyuk meg ott a délutáni kávét!
Felmentünk a lakására, de kávé helyett újabb Martinit ittunk, és közben kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Erika megszólalt:
– Ha nem bánja, átöltöznék valami lazább viseletbe.
Gyorsan beszaladt a hálószobába, majd pár perc múlva tényleg visszajött – egy születésnapi tortával a kezében, és követték:
a feleségem, a gyerekeim, a munkatársaim, mind a „Happy Birthday”-t énekelték.
És én ott ültem a kanapén… a zoknimon kívül semmi más nem volt rajtam!
