Életmód

Emelik a sebességhatárokat! Íme az új KRESZ szabályok!

Komoly KRESZ módosítást tervez az ÉKM (Építési és Közlekedési Minisztérium). Íme a változások.

2025. március 31-re tervezi az ÉKM, hogy a kormány számára beterjeszthető formába fogalmazza az új KRESZ szabályokat. Több hónapja öt munkacsoportban dolgoznak a tárca és a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) munkatársai számos külső szakértővel (például a rendőrséggel) együtt az új jogszabálytervezeten és a hozzá kapcsolható egyéb szabályozásokon.

A vezess.hu összegyűjtötte azt a rengeteg javaslat közül a legfontosabbakat, amely szinte minden közlekedőt érint.

Követési távolság – Itt szeretnék másodperces szabályozással kiegészíteni a mostani KRESZ-t. Egy konkrét példa erre, autópályán a tervek szerint kötelező lesz két másodperces távolságban követni az előttünk haladót. Két másodperc reakcióidő azt jelenti, hogy 130 km/órás sebességnél ennyi idő alatt 72,2 méter a megtett távolság, ez nagyjából megegyezik a mostani sztrádás útburkolati jelek közötti útszakasznak. Lakott területen kívül egyéb úton egy másodperc a javaslat.

Vészfékezés – Használják majd ezt a kifejezést is, de itt és most nem a felelőtlen „büntetőfékezés” értendő alatta. „Az elöl haladó vészfékezése esetén is meglehessen állni” – így hangzik a javaslat a követési távolsághoz kapcsolódóan.

Kaszkadőrvezetés – Többször elhangzott ez a hangsúlyozottan nem jogi fogalom, amely alatt a drifteléshez és a sűrű forgalomban haladók közötti szlalomozáshoz hasonló veszélyes járművezetői magatartást értettek. Ezek jelenleg sem engedélyezettek, de egyértelműbbé kívánják tenni a tiltásukat az új KRESZ-ben.

Sebességhatárok – Egészen konkrét (és az elhangzottak alapján szinte eldöntött) javaslatnak tűnik az autóbuszok, tehergépkocsik és járműszerelvények lakott területen kívüli 90 km/órás sebességhatárának a bevezetése. Sőt, a 2,55 méter szélességet el nem érő mezőgazdasági vontatók (traktorok) pótkocsi nélkül és lakott területen kívül 60 km/órás maximális sebességének a megengedése is terv.

140 km/óra – A jelenlegi elképzelések szerint a KRESZ átírói meghagynánk a 130 km/órás sebességhatárt az autópályákon, azonban ezzel párhuzamosan megadnák a lehetőségét az útkezelőknek arra, hogy bizonyos sztrádaszakaszokon 140 km/órás tempót engedjenek.

Ennél is többet hallottunk több állami forrásból még 2024 legelején. Forrásaink szerint a minisztérium vezetése szerette volna bevezetni az autópályákon a 150 km/órás maximális haladási sebességet, amivel kapcsolatban – az információ szerint – hiába kért 2023 végén támogatást a szakmai szervezetektől a tárca, azt nem kapta meg. Most rákérdeztünk erre, Kerékgyártó János helyettes államtitkár először hárította a kérdést, majd kis szünet után hosszabban beszélt arról, hogy az ötletelés szakaszban számos különféle elképzelés felmerült. Köztük olyanokat is megvizsgáltattak a szakmai szervezetekkel, amelyek jelentősen eltérnek a mostani szabályozástól.

Dudálás – Változás lesz, hogy hangjelzés, dudálás „rövid ideig adható” figyelemfelhívás érdekében, de csak balesetveszély esetén, a baleset megelőzése miatt.

Vészvillogó – Itt a sokak által alkalmazott szokást követi a jogalkotó, hiszen manapság is váratlan helyen hirtelen megálláskor sokan vészvillogóval jelzik a mögöttük érkezőnek, hogy figyeljen, határozottan lassítson. A jelenlegi tervek szerint bekerül az új KRESZ-be, hogy balesetmegelőzés miatt „adható”. Csalni azonban továbbra sem lehet a dupla indexszel, mondjuk szabálytalan parkolást leplezni.

Irányjelzés – Érdekes újdonságnak tűnik, hogy a „művelet előtt legalább két másodperccel kell megkezdeni”. Vannak persze kivételek is, hiszen ez nem mindig életszerű: mondjuk egy kicsi körforgalom elhagyásakor, hiszen lehet, hogy ott mindösszesen két-három másodpercet autózunk összesen.

Gyerekek biztonsági övének használata – Sokáig a járművezető volt a felelős az utasok övhasználatáért, ma már mindenki a sajátjáért. Az új tervezet a gyerekek biztonsága érdekében szeretné részletesen szabályozni az övhasználatukat és a gyermekbiztonsági rendszerek használatáért felelős személyeket. 14 év alatti gyerekek esetén ez az ember a „felügyeletre alkalmas kísérő” lesz, az ő hiányában a járművezető. Ha valakinek ez így túl lila, itt például iskolabuszon utazó gyerekekre és az őket kísérő pedagógusokra kell gondolni, vagy a klubjuk által az egyesület buszával meccsre szállított gyerekekre és az őket kísérő edzőre – hogy csak két példát mondjunk.

Három év alatti gyerekek – Semmi túlzás nem volt cikkünk felütésében, amikor a legfiatalabb közlekedők érintettségéről írtunk. Újdonság lesz a KRESZ-ben, hogy a harmadik életévüket be nem töltött gyerekekkel a lakott területen kívül közlekedő autóbuszon ülve kell utazni a kísérőnek.

Kivilágítás – A járművezetők mindegyikét érintő változás is lesz. A tervezet szerint az új KRESZ bevezeti a „valamennyi járműre vonatkozó mindenkori kivilágítás kötelezettségét, kötelezővé teszi a távolsági fényszóró használatát lakott területen kívül a láthatóság korlátozottsága esetén (de kivétellel és megkötéssel).” Bocsánat, hogy az egész cikk tele van darabos jogászmondatokkal, de egy jogszabálytervezet változásairól írunk.

Védelmi sáv – Bevezetik ezt a fogalmat a menetirány szerinti jobboldali sáv jobboldali szélére, „a sérülékenyek védelme és a sebesség ésszerű tagolása érdekében”. Lesznek majd részletes szabályok ide, most csak annyit, hogy jellemzően a gyalogosok és a kerékpárosok vehetik igénybe, utóbbiaknál „a védelmi sávba történő be- és kihaladás az elsőbbségadás és irányjelzés szempontjából sávváltással esik egy tekintet alá”.

Jobbra tartás – Az előzőből következik, hogy a forgalmi sávban a jobbra tartás helyett „elismeri” az új KRESZ a „középen haladás lehetőségét”.

Cipzár elv – Örömteli módon az elmúlt években egyre jobban működik ez a gyakorlatban, ezért – sok külföldi példához hasonlóan – rögzíti az új KRESZ a szabályozását.

Leállósáv – Ősrégi kérése az útkezelőknek, volt is már erről nagyon régen ötletbörze, de úgy tűnik most jön el a pillanat: megszűnik ez a félrevezető kifejezés.

Várakozás – A járművezetést oktatók szerint nehezen emészthető fogalom a várakozás, a várakozás tilos tábla értelmezése. Ezért az új KRESZ-be a „várakozás” szó helyére az általánosan használt és mindenki által értett „parkolás” kerül.

Idősek a volánnál – Az egyre többféle autós matricákhoz hasonlóan (pl. Baby on board) bevezet az új KRESZ a már nem százszázalékos vezetési képességekkel rendelkező idősebb járművezetők megmutatására egy ilyen matricát. Kérdésünkre, hogy miként néz majd ki, Major Róbert tanszékvezető azt válaszolta, hogy ő piros háromszöget javasolt kék héttérrel. Előbbit a veszélyt jelző táblák miatt, utóbbit a kék színű, nagy T-betű miatt. Valahol a kettő ötvözete lehet majd az új jelzés, aminek nem lesz kötelező a használata, ugyanakkor segíthet megérteni, hogy miért megy a sornál lassabban előttünk egy autós.

Az elképzelések szerint 2025 – 2026 fordulójától lehet számítani az új szabályokra.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

via