A feleségem elhagyott engem és a gyerekeinket, miután elvesztettem a munkám – Két évvel később véletlenül találkoztam vele egy kávézóban, és könnyek között volt
Két évvel ezelőtt, amikor életem legrosszabb időszakát éltem át, a feleségem, Anna, fogta a bőröndjét, és elhagyott engem és a négyéves ikreinket, Mátét és Lillát. A fájdalom óriási volt, de valahogy sikerült újra felépíteni az életemet. Ám amikor két évvel később megláttam Annát egy kávézóban, könnyek között, a szavai teljesen ledöbbentettek.
„Nem bírom tovább” – mondta, és elment
Anna azon a napon bőrönddel a kezében állt az ajtónál. A hangja hideg és távolságtartó volt:– „Nem bírom tovább, Dávid.”
Ott álltam az ajtóban, a karomban Mátéval, Lillával, és néztem, ahogy elmegy. Egyetlen pillantást sem vetett vissza ránk. Egyetlen család voltunk, most pedig magamra maradtam a gyerekeinkkel és a számlák hegyeivel.
Az állás elvesztése mindent megváltoztatott
Minden azért történt, mert elvesztettem a munkámat. Egy szoftverfejlesztő cégnél dolgoztam, ami hatalmas nyereséget ígért, de gyorsan csődbe ment. Egyik napról a másikra a hat számjegyű fizetésemet munkanélküli segély váltotta fel.
Amikor elmondtam Annának, láttam a csalódottságot a szemében. Ő egy marketingvezető volt, mindig elegáns és kifogástalan megjelenéssel. Még a szülése után is úgy nézett ki, mint egy hercegnő. Mindig is csodáltam őt ezért. De azt sosem gondoltam volna, hogy a nehéz időkben elhagy.
A legrosszabb év az életemben
Az első év maga volt a pokol. Éjjelente fuvarozóként dolgoztam, nappal pedig élelmiszert szállítottam ki. Mindeközben próbáltam gondoskodni Mátéról és Lilláról. Ők folyamatosan kérdezték, hogy hol van anya.
– „Anya most egy ideig nincs itt” – próbáltam elmagyarázni nekik, de nem értették.
Szerencsére a szüleim segítettek, amennyire tudtak, de anyagilag nem tudtak támogatni. Nyugdíjasok voltak, és már így is nehezen boldogultak.
A fordulat
A második év azonban teljesen más volt. Egy szabadúszó kódolási projektet kaptam, ami annyira lenyűgözte az ügyfelet, hogy állandó munkát ajánlott egy kiberbiztonsági cégnél. Bár a fizetés nem érte el a korábbi szintet, stabil volt.
Költöztünk egy kisebb, de barátságosabb lakásba, és új rutint alakítottam ki magamnak és a gyerekeimnek. Végre nemcsak túléltem, hanem kezdtem boldogulni.
A találkozás Annával
Két évvel azután, hogy Anna elhagyott minket, egy kávézóban ültem, a laptopomon dolgoztam, miközben Máté és Lilla az óvodában voltak. A kávé illata betöltötte a levegőt, és a halk beszélgetések kellemes hátteret adtak a munkámhoz.
Felnéztem, és akkor megláttam őt.
Anna egy sarokasztalnál ült, a fejét lehajtva. Könnyek folytak az arcán. Nem úgy nézett ki, mint akire emlékeztem: a mindig magabiztos, kifogástalan nő. Helyette egy megtört, fáradt embert láttam. A kabátja kopott volt, a haja fénytelen, és a szemei alatti sötét karikák álmatlan éjszakákról árulkodtak.
Kérdések és válaszok
Felálltam, és közelebb mentem hozzá.– „Anna” – szólítottam meg. – „Mi történt?”
Zavarodottan nézett rám, mintha menekülni akarna. De nem volt hova mennie.– „Dávid…” – suttogta remegő hangon. – „Nem hittem volna, hogy itt találkozunk.”
– „Te hagytál el minket” – mondtam higgadtan. – „Most pedig itt sírsz. Mi folyik itt, Anna?”
A vallomás
– „Hibát követtem el” – mondta halkan, miközben a kezét tördelte.
– „Hibát?” – vontam fel a szemöldököm. – „Azt hiszed, hogy az, hogy elhagytál minket, csak egy hiba volt?”
Anna bólintott, könnyekkel a szemében.– „Úgy éreztem, nem bírom tovább. A számlák, a bizonytalanság… Túlságosan féltem, hogy nem élem túl.”
– „És most miért vagy itt?” – kérdeztem.
– „Hiányzol” – mondta, miközben az arcát kezébe temette. – „Vissza akarok jönni.”
Az érzelmi vihar
– „Most, hogy nincs semmid, hirtelen vissza akarsz jönni?” – kérdeztem hidegen.
Anna sírva fakadt:– „Tudom, hogy nem érdemlem meg, de kérlek, adj egy esélyt. Az elmúlt két évben rádöbbentem, mit veszítettem.”
– „És a gyerekeink?” – kérdeztem. – „Még csak nem is említetted őket.”
Anna megdöbbent.– „Őket is hiányolom, Dávid. Csak… nem tudtam, hogyan térjek vissza.”
A döntés
– „Anna, te hoztad meg ezt a döntést. És mi nélküled is boldogulunk. Máté és Lilla jól vannak, boldogok. Én is boldog vagyok.”
Felálltam, és elindultam az ajtó felé. Anna kétségbeesetten próbált visszatartani, de nem néztem vissza.
Az új élet
Aznap este, amikor a gyerekeimmel vacsoráztam, elmosolyodtam, ahogy Lilla egy rajzot nyújtott felém.– „Nézd, apa! Ez mi vagyunk a parkban!”
– „Tökéletes, kicsim” – mondtam, és szorosan megöleltem őket.
Anna elment, és mindenét elveszítette. Mi pedig egy új életet építettünk magunknak nélküle.
Talán egyszer majd újra találkozik a gyerekeivel, ha valóban változik. De most az a legfontosabb, hogy megvédjem őket. Ez az én felelősségem.
