„Rossz nagymama vagyok, mert nem vállalom tovább nevelt lányom gyermekének ingyenes felügyeletét?”
Öt unokám van, négyükre gond nélkül vigyáztam eddig is. Hétfőtől péntekig egy 18 hónapos kisfiúval foglalkozom, és a nagyobb gyerekekkel nyaranta, valamint az iskolai szünetek alatt. Mindig szívből, szeretetből tettem mindezt, de a határaimat most már védenem kell.
Szabályok és a „nem”
Amikor a nevelt lányom, Anna, bejelentette, hogy várandós, örömmel fogadtam a hírt. De ez az öröm hamarosan eltűnt, amikor ő és a párja, Soma, átadtak nekem egy háromoldalas listát, amely a baba felügyeletére vonatkozó szabályokat tartalmazta.
A listán olyan dolgok szerepeltek, mint:
- Nem vigyázhatok egyszerre több unokára.
- Nem főzhetek a baba jelenlétében.
- A kilencéves macskám, Cirmi, nem léphet be a baba szobájába, még akkor sem, ha a baba éppen nincs ott.
- Nem tarthatok más háziállatot az ő engedélyük nélkül.
– „Ez a baba biztonsága érdekében van” – magyarázta Soma magabiztosan.
Elutasítottam a feltételeiket:– „Ezek a szabályok számomra nem működnek. Keressetek mást, aki megfelel az elvárásaitoknak.”
Második esély vagy újabb vita?
Hónapokkal később Anna és Soma visszatértek egy módosított szabálylistával. Bár néhány ponton engedtek, még mindig úgy éreztem, hogy túlságosan szigorúak és lekezelőek. Ismét nemet mondtam.
De nem sokkal később Anna kétségbeesetten hívott: „Anya, a bébiszitterünk lemondta. Tudnál holnap vigyázni a babára? Csak egy napra!”
Belementem, de világossá tettem, hogy a szabályokat nem tartom be. Az „egy nap” végül négy hónappá alakult.
Folyamatos kritika és tiszteletlenség
Soma minden alkalommal, amikor eljött a babáért, megjegyzéseket tett:
– „Két gyerek egyszerre? Ez nem biztonságos.”– „A macskád megint itt van? Miért nem tartod távol?”– „Látom, élvezed, hogy megnyerted ezt a harcot.”
A megjegyzései mélyen sértettek, és egyre nehezebben viseltem őket. Kértem Annát, hogy Soma helyett ő jöjjön a babáért, de az igazi probléma hamarosan kirobbant.
A végső csepp
Hálaadáskor előre jeleztem, hogy a hosszú hétvége alatt minden unokám nálam lesz. Soma ezt nem fogadta el.
– „Ez nem biztonságos. Emma nem kaphat megfelelő figyelmet ennyi gyerek mellett” – mondta.
– „Ha nem tetszik, találjatok mást” – válaszoltam higgadtan.
Aznap Soma Emma előtt azt mondta:– „Sajnálom, kislányom, de úgy tűnik, veszélyes helyen kell maradnod, ahol elhanyagolnak.”
Ez volt az utolsó csepp. Felhívtam Annát, és közöltem vele: két hetük van új bébiszittert találni.
A nyilvános sértések
Nem sokkal később Soma a közösségi médiában nyilvánosan bírálta a gyermekfelügyeletemet:
„Hála az égnek, hogy végre találtunk egy BIZTONSÁGOS helyet Emmának. Egyesek egyszerűen alkalmatlanok a gyerekekre vigyázni.”
A legfájóbb az volt, hogy Anna kedvelte ezt a bejegyzést.
Amikor később újra segítséget kértek, ismét nemet mondtam:– „Ezt megelőzhettétek volna, ha tisztelettel kezeltek. De most már túl késő.”
Tanulságok
Ez az eset megtanított arra, hogy a szeretet feltétlen, de a tisztelet nem az. Anna és Soma nem értették meg, hogy az ingyenes segítség nem jog, hanem kiváltság.
Mostantól visszafoglalom az időmet és a nyugalmamat. Nagymamaként mindig szeretettel fordulok az unokáim felé, de most már tudom, hogy a határaimat is védenem kell.
Mert a nagymama nem egy ingyenes bébiszitter.
