A haldokló emberi agyról készült első felvételből kiderült, hogy mi történik közvetlenül a halálunk előtt, és ez mindenképpen érdekes látványt nyújt.
Mivel az ilyesmit első kézből megtapasztalni nem igazán olyan lehetőség, amit szívesen választanánk, a tudományra kell hagyatkoznunk, hogy olyan válaszokat kapjunk, mint például az, hogy milyen hangokat ad az emberi agy, amikor haldoklik.
Ezért amerikai kutatók úgy döntöttek, hogy elektroenkefalogramot (EEG) végeznek egy 87 éves férfin, miközben az elhunyt.
Az idős férfit, aki egész életében epilepsziában szenvedett, rákötötték egy EEG-vizsgálatra, amely lehetővé tette a szakemberek számára, hogy 15 perccel azután rögzítsék a páciens agyhullámait, hogy szívrohamban meghalt.
Az összegyűjtött eredmények minden bizonnyal érdekes olvasmányt jelentenek, Dr. Ajmal Zemmar, a tanulmány vezető szerzője pedig kommentálta az eredményeket.
Az agyhullámokat vizsgálva a kutatók a „gamma-oszcillációk” növekedését figyelték meg.
Ezek az agy különböző régiói közötti összeköttetést szabályozzák, így létfontosságúak az érzékelés, a mozgás, a memória és az érzelmek szempontjából.
Mindez azt mutatta, hogy a páciensnek talán „lepergett az élete a szeme előtt”.
Zemmar kifejtette: „A memória előhívásában részt vevő oszcillációk generálásán keresztül az agy a halálunk előtti utolsó felidézés fontos életeseményeit játszhatja le, hasonlóan a halálközeli élményekben tapasztaltakhoz.
„Ezek az eredmények megkérdőjelezik az arra vonatkozó elképzeléseinket, hogy pontosan mikor ér véget az élet, és fontos további kérdéseket vetnek fel, például a szervadományozás időzítésével kapcsolatban”.”
Bár az agyhullámok hasonló változásait korábban patkányoknál már megfigyelték a halál időpontjában, a Frontiers in Ageing Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmány az első alkalom, hogy embernél is kimutatták.
A legtöbb tanulmányhoz hasonlóan azonban a csoport világossá tette, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy meggyőzőbb állításokat lehessen tenni.
A csoport rámutatott, hogy a következtetésükhöz felhasznált adatok egyetlen esettanulmányra összpontosítottak, és hogy a beteg agya már károsodott az epilepszia miatt.
Ezért nem tudták megállapítani, hogy ugyanez biztosan bekövetkezne-e egy másik személynél is a halála közelében.
Dr. Zemmar hozzátette: „Valamit talán megtanulhatunk ebből a kutatásból: bár szeretteink lehunyt szemmel és készen állnak arra, hogy nyugalomra hagyjanak bennünket, agyuk talán újra lejátssza a legszebb pillanatokat, amelyeket életük során átéltek”.
