A legöregebb törékeny kutya volt, akinek már csak egy hónapja volt hátra, de valahogy elrabolta a szívemet abban a pillanatban, amikor megláttam. A házasságomba került, amiről nem is tudtam, hogy már akkor vége lett, mielőtt a menhelyre léptem volna…
Gyuri és én már sok éve együtt voltunk. De mivel nem lehetett gyerekünk, az otthonunk idővel túl csendes lett, ezért javasoltam, hogy szerezzünk be egy kutyát.
Gyuri első megjegyzése az volt, hogy ő nem akar „valami csaholó kis izét”.
Amikor megérkeztünk a menhelyre, Maggie felkeltette a figyelmemet. A kennelje fölött ez állt: „Idős kutya – 12 éves – egészségügyi problémák – csak hospice örökbefogadásra.”
Ezek a szavak összetörték a szívemet. A kötődés, amit a kutya iránt éreztem, őrületes volt.
„Gyuri, ezt el kéne vinnünk – mondtam túlságosan izgatottan. De Gyuri nem érezte ugyanezt.
„Az a kutya félúton van a sír felé” – mondta, majd ultimátumot adott nekem. „Ha befogadod, én elmegyek.”
Őszintén szólva azt hittem, hogy csak viccel, de abban a pillanatban, ahogy Maggie belépett a házba, Gyuri elkezdte összepakolni a holmiját. Biztos voltam benne, hogy észhez tér, de alig néhány héttel később kézbesítették nekem a válási papírokat.
A döbbenet pillanatában nevetni kezdtem, majd sírni.
De az idős kutya ott volt, hogy megvigasztaljon.
Voltak napok, amikor nem nyúlt a kajához, de sokat kutattam, és megtaláltam a módját, hogy puha étellel etessem.
A kutya, akinek mindössze egy hónapot adtak az életre, most virágzott.
Néhány hónappal később a bundája elkezdett visszanőni, és életemben először hallottam ugatni.
Egy nap, amikor úgy éreztem, hogy Maggie készen áll a kinti sétára, belebotlottam Gyuriba. De nem volt egyedül. Egy másik nővel volt. Furcsa módon nem éreztem semmit, amikor megláttam.
„Nos, Klára – mondta -, mint látod, továbbléptem. A házasságunknak amúgy is vége volt, és a kutyád csak egyszerűbbé tette a kilépést”.
Gyuri észrevette, hogy egyedül vagyok, ezért azt mondta: „Tudtam, hogy az a lény azonnal meghal.”
Nem hittem a szavainak. Hogy lehetttem egy ilyen kegyetlen emberrel, kérdeztem magamtól.
Abban a pillanatban a közeli barátom, Márk jelent meg a sarok mögül. Maggie-t pórázon tartotta.
„Micsoda? Az a kutya még mindig él?” Gyuri döbbenten kérdezte.
„Igen, Gyuri, él, és jól érzi magát. Az, hogy elhagytál, egy második esélyt jelentett neki, és ezt a döntést soha nem fogom megbánni.”
Gyuri gyorsan megfordult, és új párjával együtt távozott.
Nem sokkal később Márk, Maggie és én ismét a parkban voltunk. Miközben a napon szórakoztunk, észrevettem valamit Maggie céduláján. Egy apró doboz volt, benne a legszebb gyűrűvel.
Márk megkérte a kezemet, és Maggie is részese volt a mesénknek. Az a kutya, akinek az életét azt hittem, hogy megmentem, valójában megmentette az enyémet.
Kérjük, oszd meg ezt a cikket a barátaiddal a Facebookon.
