Jack egy szenvedélyes középiskolai tanár volt, akit a diákjai szerettek a kedvességéért és azért, mert mindannyiukkal tudott kapcsolatot teremteni. A diákjai számára ő volt az egyik „menő” tanár, és ennek az elvárásnak meg is felelt.
Történelmet tanított, és ahelyett, hogy a könyvek szerint járt volna el, kreatív módszereket talált ki, hogy az óra ne legyen unalmas a diákjai számára. Beépítette a közösségi médiát, videókat, és néha még az osztálytermen kívüli kirándulásokat is, hogy a diákok jobban megértsék a tananyagot.
Egy nap a 9. osztályos tanár észrevette, hogy egyik legjobb tanítványa, Deborah nem jár iskolába. Eleinte azt hitte, hogy megbetegedett, amíg egy napból egy hét nem lett, és még mindig nem tért vissza.
Furcsa volt, hogy Deborah hiányzott, mert ő egy kitűnő tanuló volt, akit mindenki szeretett. Minden tanárával nagyon udvarias volt, és két óra között tanította a nehezen tanuló osztálytársait.
Így amikor Deborah hosszabb ideig hiányzott, az emberek elkezdtek csodálkozni, hogy hová tűnt. Az egyik osztálytársa azt a pletykát indította el, hogy Deborah-nak nincs ruhája, amit felvehetne az iskolába, ezért úgy döntött, hogy egyáltalán nem megy el.
Jack hallott a pletykáról, és elég furcsának találta. Elhatározta, hogy meglátogatja Deborah-t, aki egy közeli hajléktalanszállón élt, ahol nők és gyerekek számára tartottak fent szállást.
Amikor odaért, Deborah szinte túlságosan szégyellte magát ahhoz, hogy kijöjjön a szobájából. És amikor Jack meglátta, egy rongyos, túlméretezett fekete ingben és egy hosszú trikónadrágban volt, ami nem állt jól neki.
„Mi történt, Deborah?” Jack döbbenten kérdezte. „Annyira aggódtunk érted az iskolában.”
Deborah a hasa köré kulcsolta a karját, zavarba jött, hogy kedvenc tanára ilyen állapotban látta őt.
„Nem sok mindenem van, uram. Csak három ruhám ruhám van. Múlt hétvégén néhány önkéntes dolgozó a menhelyen felajánlotta, hogy elvisz minket túrázni. Az összes ruhámat magammal vittem” – kezdte el mesélni a lány.
„Nem vettük észre, hogy túrázás közben a kocsit véletlenül nyitva hagyták. Valaki elvitte az összes holminkat, és most semmim sem maradt” – sírt Deborah.
Jack nagyon feldúlt volt, amikor meghallotta, mi történt, különösen olyasvalakivel, akinek már eleve olyan kevés jutott. Deborah elárulta, hogy a menhely nem sok adományt kapott, és a legtöbb ruha szörnyű állapotban volt, és nem lehetett felvenni, mert túl nagy volt neki.
„Sajnálom, hogy ilyen szörnyűségen kellett keresztülmenned, Deborah – Jack nem győzött bocsánatot kérni. Biztosította, hogy ő és az iskola többi tagja is mögötte áll, és mindent megtesz, hogy segítsen neki.
A találkozó után Jack azonnal a közösségi médiához fordult, hogy segítséget kérjen az iskolai közösségtől. Bejegyzésében azt írta: „A hozzászólásában ezt írta:
„Deborah Graham egy tehetséges, kitűnő tanuló, akit mindenki szeret. Udvarias és segítőkész diák a tanárai számára, és nagylelkű és türelmes osztálytársa a társainak, aki úgy döntött, hogy tanítja őket az órák között.
Deborah mindezt úgy teszi, hogy nehéz élete ellenére nem vár cserébe semmit. Jelenleg egyedülálló édesanyjával egy hajléktalanszállón él, ahol nők és gyermekek számára fenntartott hajléktalanszállón él, és az alapvető szükségleteik kielégítésére a menhelyre szorulnak.”
Nemrég ellopták Deborah holmiját. Elvették tőle az amúgy is korlátozott ruháit, és most rongyos, túlméretezett adományok maradtak neki. Mivel nincs mit felvennie az iskolába, már több mint egy hete hiányzik.
Alázatosan kérem a segítségüket, hogy Deborah megkapja, amire szüksége van, hogy visszatérhessen az iskolába, és dolgozhasson egy jobb jövőért. Az adományokat az iskolánk bejárati ajtajánál elhelyezett dobozokban gyűjtjük. Aláírás: Mr. Jack Collins.”
Nem sokkal azután, hogy Jack közzétette az üzenetet a közösségi médiában, az vírusszerűen terjedt. Több száz üzenetet kapott a jó szamaritánusoktól, akik támogatásukat ígérték.
Másnap Jack dobozai az iskola előtt tele voltak vadonatúj és alig használt ruhákkal Deborah és más nők számára, akik a menhelyen vesztették el a holmijukat. Mivel túl sok volt az adomány, Jack egy részét az iskola más, nehéz helyzetben lévő gyerekei között osztotta szét, akiknek most új ruhájuk volt.
A ruhaadományok mellett Jacket meglepte, hogy több szülő is jelezte, hogy segítenének Deborah-nak biztonságosabb helyen élni. Az egyik szülőnek volt egy lakóparkja, és felajánlott egy stúdióegységet, amelyben Deborah és az édesanyja ingyen lakhatott.
Az ajánlat hallatán Deborah és az édesanyja nem tudott nem sírni. Deborah édesanyja takarítónőként dolgozott, és a fizetése nem volt elegendő ahhoz, hogy lakást béreljenek.
Mivel nem tudta fizetni a bérleti díjat, Deborah anyja felajánlotta, hogy helyette dolgozik a szülőnek, hogy valahogyan visszafizessék neki, amiért ingyen lakhatnak a lakásban.
Végül nem csak egy ingyenes lakást kaptak, de Deborah anyukája a fizetését is megemelte, így jobban el tudta őket látni.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Szeresd felebarátodat úgy, ahogyan önmagadat szereted. Jack nem csak úgy tekint a tanári munkára, mint egyszerű munkára. Őszintén törődik a diákjaival, és azt akarja, hogy sikeresek legyenek. Amikor megtudta, hogy az egyik legjobb tanítványa nehézségekkel küzd, úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat, hogy segítsen neki.
- Sokan hajlandóak segíteni. Soha ne veszítsd el a reményt. Deborah nem tudott iskolába menni, mert nem volt mit felvennie. Nem gondolt arra, hogy segítségért forduljon, mert túlságosan szégyellte magát, csakhogy rájött, hogy sokan hajlandóak segíteni neki.
Ez egy kitalált történet, bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés.
