Apa elviszi mozgássérült lányát a bálba, másnap egy 1.000.000 forintos csekk érkezik a „Legjobb Apa” címért
Adél, a 17 éves lány éppen édesanyja, Anita koporsója felett gyászolva állt, amikor valaki a temetésről így szólt:„Adél, nézd! Itt van apád!”
Gábor, Adél édesapja és édesanyja, Anita tíz évvel ezelőtt váltak el. Azóta Adél csak rossz dolgokat hallott apjáról—például, hogy egy „alkoholista”, és hasonlók.Bár Adél nem érezett haragot Gábor iránt, gyakran hiányzott neki az apa-lánya kapcsolat. De miután eltemették az anyját, Adél élete megváltozott…
„Helló, kislányom!” – köszöntötte Gábor a lányát, miközben egy koszorút helyezett exfelesége, Anita koporsójára.
„Uram, az az ön teherautója? Az félreáll a parkolóban, nem lenne probléma, ha elmozdítaná?” – kérdezte egy vendég Gábor-t, aki kamionsofőrként dolgozott.
„Igen, az én teherautóm. Adj egy pillanatot, most találkoztam a lányommal. Remélem megérted. Köszönöm!”
Gábor boldogan találkozott Adél-lel. Az egyetlen kapcsolatuk évek óta a gyermektartás volt, amit mindig kifizetett, de Anita nem engedte, hogy Gábor láthassa a lányát, mert attól tartott, hogy a férje rossz hatással lesz rá.
Miután véget ért a temetés, mindenki elhagyta a helyszínt. Gábor összepakolta Adél holmijait, és azt mondta neki, hogy vele tart, hazaviszi őt.
„Egy csomag? Ki küldte?” – tette fel a kérdést, miközben egy borítékot talált a postaládában. A kártyán ez állt: „A Legjobb Apa számára.”
„De miért, apa? Nem hagyhatom el ezt a házat. Anyával itt éltünk, tele van az emlékekkel” – mondta Adél, miközben egy kis csalódottság tükröződött az arcán.
Gábor tudta, hogy nem hagyhatja egyedül a lányát, különösen, hogy Adél mozgássérült és gyakran kényszerül kerekesszéket használni, amikor éppen nem szükséges a mankó. Egy hat évvel ezelőtti betegség következményeként Adél sántít a bal lábán
Két nappal később Adél hazatért a buszról, és zokogva lépett be a házukba. Az ajtó zárva volt. A növények mögé rejtett papíron egy üzenet volt: „A kulcs a cserép alatt. Hamarosan visszajövök. Szia! – Apa.”
Adél összeszorította a száját, és eszébe jutott, amit édesanyja mondott apjáról, hogy este mindig furcsa dolgokat csinál. Elszomorodott, és arra gondolt, hogy apja este is a kocsmában van, ahogy mindig mondták neki.
Miközben órák teltek el, Gábor nem tért vissza. Adél elkészítette magának a tésztát, és hagyott neki egy kis adagot. Ezután a szobájában feküdt, és sírt.
„Ha csak normális lennék, nem lennék az egyetlen, akinek nincs bálkísérője.”
Kiderült, hogy Adél tanára tájékoztatta őket a közelgő bálról. Az összes osztálytársa már talált párját, csak Adél nem. Senki sem akarta őt meghívni. Ő maga is azt gondolta, hogy ki akarna táncolni egy olyan lánnyal, aki sántít?
Adél hangosan sírt, amikor Gábor hazaért.
„Mi történt, drágám? Miért sírsz?” – kérdezte Gábor.
Adél elmondta neki a bálról szóló történetet. „Nincs kísérőm. Már próbáltam néhány fiút megkérni, hogy legalább táncoljanak velem a bálon, de mind elutasítottak és kinevettek. Nem akarok elmenni a bálra, apa! Inkább egyedül akarok lenni! Jó éjt!”
Adél hátat fordított Gábornak, és úgy tett, mintha aludna, miközben a párnája elázott a könnyeitől.
Gábor nem hagyhatta, hogy lánya szomorúan maradjon. Másnap egy gyönyörű báli ruhát vett neki, és amikor elérkezett a bál napja, Adél egy hatalmas meglepetésben részesült. Az apja elvitte őt a bálba.
Az iskolai végzősök és a szüleik gyülekeztek a bálterem előtt, amikor egy motoros teherautó hangja vonta magára a figyelmet.
Gábor kiugrott a teherautóból, és egy kerekesszéket hozott a füvön, segítve Adél-t, hogy kiszálljon. A piros szőnyegen tolta a kerekesszéket, miközben az emberek csodálkozva figyelték őket.
Gábor és Adél a táncparkettre léptek, miközben a zene szólt. Gábor felemelte Adél-t, és körbe-körbe táncolta, miközben összhangban táncoltak a zene ütemére. Egy pillanatra Adél elfelejtette, hogy mozgássérült, és a szíve tele volt nevetéssel, miközben apja folyamatosan pörgette a karjaiban.
„Apám az igazi szuperhősöm. Jobban szeretem őt, mint bármi mást a világon. Áldottnak érzem magam, hogy az ő lánya lehetek” – mondta Adél a barátainak a tánc után.
Közben Gábor lett a figyelem középpontja. Minden szülő köré gyűlt, hogy dicsérje és tapsoljon neki. Gábor akkor elmondott egy kicsit magukról, nem tudva, hogy az este hamarosan megváltoztatja az életüket.
Gábor és Adél hazaértek, és az estéről beszélgettek. Majd Gábor betette Adél-t a szobájába aludni, és csendben elosont otthonról.
Kiderült, hogy Gábor éjszakánként egy idősotthonban dolgozott második munkahelyen. A teherautós napja mellett este többet dolgozott, hogy pénzt spóroljon Adél műtétére. Amikor Adél mozgássérülését évekkel ezelőtt diagnosztizálták, sokan azt mondták, hogy soha nem fog tudni járni.
De egy orvos megígérte, hogy ő segíthet neki, és visszaállítja a járásképességét. Így Gábor abbahagyta a kocsmázást a barátaival, és két munkát vállalt, hogy pénzt gyűjtsön a lánya műtétjére.
Anita félreértette Gábort, és azt gondolta, hogy az időt a kocsmákban tölti. Gábor próbálta elmagyarázni neki, de ő sosem bízott benne. A folyamatos kételyek és heves viták miatt szakítottak, és Gábor élete teljesen a lánya gyógyítására összpontosított.
A múltjára visszatekintve mindig fájt Gábornak, hogy a családja nem bízott benne. De ezen az éjjelen, mikor munkáját befejezte és hazaért, semmi nem készítette fel arra, ami rájuk várt.
Másnap reggel, amikor Gábor hazaért a munkából, egy borítékot talált a postaládában, amiben egy hatalmas 1.000.000 forintos csekk volt, és egy üdvözlő kártya, amely így szólt: „A Legjobb Apa számára!”
„Ki küldte ezt?” kérdezte Gábor. A kártyán az állt: „Kedves Gábor, reméljük, hogy ez segíthet a lányod életminőségének javításában. Sok sikert kívánunk a műtéthez, és kívánjuk, hogy több időt tölts vele este. Sok szeretettel, A Bálosok.”
Gábor rájött, hogy azok a szülők, akikkel a bálon találkozott, voltak azok, akik támogatták őt. Könnyeivel küzdve megosztotta a jó hírt Adél-lel.
„Tényleg?! Az Isten szerelmére, apa… Ez hihetetlen!” – nevetett és sírt Adél, miközben apja vállán zokogott.
Az1.000.000 forint segítségével Adél sikeres műtéten esett át, és fokozatosan képes volt járni mankó nélkül.
Gábor végül felhagyott második munkahelyével, hogy több időt tölthessen a lányával. Adél ösztöndíjat nyert, hogy másik államban építészeti tanulmányokat folytasson, és három hónap múlva elköltözött.
Gábor mindent meg akart tenni, hogy a legjobb időt tölthesse Adél-lel. Még főzni, táncolni, biciklizni és futni is tanította őt. Csak azt akarta, hogy a lánya normális életet éljen, és ne kelljen visszagondolnia arra az időszakra, amikor még kerekesszékkel és mankóval járt.
