Érdekesség

Az egykori női olimpikon elárulta: ezért van annyi szex az olimpiai faluban

Az egykori olimpikon világossá tette ezt.

Az olimpiai játékok alatt gyakran sok szexuális aktivitás zajlik a sportolók között, ami kívülről nézve furcsának tűnhet. Egy volt olimpikon most felfedte, hogy mi áll ennek hátterében.
Kiderült, hogy az olimpiai versenyzők hajlamosak túlságosan is élvezni az életet, amikor két hétre teljesen elzáródnak a külvilágtól a versenyek során. Susen Tiedtke volt olimpikon szerint a verseny végeztével a sportolók igyekeznek szexszel is levezetni a felhalmozódott energiájukat.

Susen Tiedtke egykori német távolugró, aki 1992-ben és 2000-ben vett rész az olimpián egy, a New York Postnak korábban adott interjújában így fogalmazott: „Az olimpikonok fizikailag a csúcson vannak az olimpiai játékokon. Amikor a verseny véget ér, szeretnék kiadni a felhalmozódott energiát.”

Bár valójában már az 1980-as évek óta ingyenes óvszereket osztanak az olimpiai játékok kezdetén, hogy biztosítsák a sportolók biztonságát a szexuális aktusok során, ezt az olimpiai szervezet nem támogatja. Most azonban úgy tűnik, hogy az olimpiai szextilalom Párizsban nem lesz érvényes, hiszen a 2024-es olimpiai játékok szervezői átfogó szexuális egészségügyi kampányt indítottak, amely a biztonság és a kölcsönösség mellett az élvezetek fontosságát is hangsúlyozza.

Az élsportolók az egész életüket a versenyzésnek szentelik, ami rendkívül zsúfolt és kemény edzéstervet jelent számukra, így alig marad idő a társasági- és a magánéletre. A versenyzés és esetleg egy dobogós érem megszerzése, vagy egy új olimpiai rekord elérése felpezsdíti a hormonokat és az endorfinok hatására a szexuális vágy az egekbe szökhet.

Tammy Nelson szexszakértő és párkapcsolati terapeuta a témával kapcsolatban tudományosan is alátámasztotta ezt és hozzátette: „A megfelelő mennyiségű várakozással az adrenalin és a dopamin elnyomhatja a stresszt, sőt, csökkentheti a negatív gondolatokat, a bűntudatot és a stresszt. Ez hozzájárulhat érzelmeink fokozott tudatosításához, és fokozhatja szexuális vágyunkat”.

Ez az önbizalom-löket, amit az ego kap, és az adrenalin, amit egy nagy teljesítmény során, (mint például egy olimpiai versenyszám megnyerése után) érzünk, mind hozzájárul ahhoz, hogy fantasztikusan érezzük magunkat a siker után. Így jobban belegondolva talán nem is olyan meglepő, hogy amikor remekül érezzük magunkat a bőrünkben, akkor ezt az energiát a szexen keresztül szeretnénk levezetni. Nelson még hozzáfűzte, hogy: „Az olyan hormonok, mint a szerotonin, az adrenalin és a dopamin olyan agyi vegyi anyagok, amelyek befolyásolják a nemi vágyat és a szexuális izgalmat”.

via