Emberek

Megtaláltuk a csütörtökön elhunyt Boros Lajos utolsó tévés szereplésére! Megrázó, miket mond a videóban!

Az ország gyászba borult, amikor csütörtök délután elhunyt Boros Lajos, a magyar rádiózás egyik ikonikus alakja, aki sokak kedvence volt.

„Lali Király” az utóbbi hónapokban már alig-alig vállalt nyilvános szereplést, valószínűleg a szervezete már nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, hiszen élete során rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie.

Az elmúlt években számos betegség gyötörte, amelyek alaposan próbára tették őt. Döbbenetes, mennyi mindent kellett átélnie.

2018-ban, egy szívműtétet követően, kómába esett, és öt héten át eszméletlen állapotban volt, míg végül felébredt, családja pedig érthetően nagy aggodalommal figyelte állapotát.

Ébredése után szinte mindent újra kellett tanulnia, beleértve a járást is, és életszemlélete is gyökeresen megváltozott: úgy érezte, hogy a kapott szeretetet vissza kell adnia.

Így beszélt erről az időszakról az itt látható videóban: „Ez egy kóma, egy kis vesegyulladással megízesítve. És turkáltak bennem a doktor bácsik, hogy miért kapja ezt a Boros” – jelentette ki, hozzátéve: a családja hozta meg számára a reményt.

„A család. A család, amelyik akkor is reményt hoz, hogy ha nem tud róla. És a régi jó emberek is. Mint amikor a feleségem és az unokatestvéreim azon veszekednek, hogy ki igazítsa meg majd a kispárnámat” – árulta el Lali Király.

Itt megnézheted az utolsó tévés szereplését: