Amikor a titkok napvilágra kerülnek – Egy esküvő előtti rémálom
Egy héttel az esküvőm előtt azt hittem, hogy az életem tökéletes. Minden a helyére került, az esküvői ruha már a szekrényben lógott, a virágokat végre kiválasztottam, és a torta kérdését is lezártuk – legalábbis azt hittem.
Még aznap reggel is boldogan ébredtem fel Balázs mellett, és egy gyors csókkal az arcán búcsúztam el tőle, mielőtt munkába indultam.
– Ugye lesz mogyorókrémes réteg is a tortán? – nyafogta, amikor elindultam. – Nem bírom ki anélkül!
– Balázs, nekem a csokoládétorta a kedvencem… – próbáltam érvelni, de már tudtam, hogy végül úgyis engedni fogok neki.
Balázs mindig elbűvölő volt, az a fajta férfi, aki mellett biztonságban érezhettem magam. Ő volt az, aki a legnehezebb időkben is mellettem állt – amikor elvesztettem apámat, ő fogta a kezem, és ő készített nekem meleg szendvicset hajnali kettőkor, amikor a munkában teljesen kimerültem.
Azt hittem, hogy ő az a férfi, akivel az életemet akarom leélni.
Aztán azon a délutánon minden megváltozott.
A titkos találkozás
Valami furcsa érzés motoszkált bennem egész nap. A munkában szédültem, a gyomrom kavargott – talán az esküvői izgalom miatt. Így hát úgy döntöttem, hogy hamarabb hazamegyek.
Csend volt, amikor beléptem a házba. Balázs általában otthon dolgozott, a dolgozószobában ült a fejhallgatójával, elmerülve a munkában.
De ekkor hallottam meg.
Megálltam. A szívem hevesen vert.
Aztán meghallottam anyám hangját.
– Jól van, nem mondom el neki… – mondta halkan, de a hangja határozott volt. – De csak egy feltétellel.
Ekkor egy elcsukló, sírástól elfojtott hang szólt közbe.
Balázs hangja volt.
– Kérem, Klára… Ne tegye ezt velem… Könyörgöm…
Mi a fene?
A gyomrom görcsbe rándult. Halkan lépkedtem előre, a folyosón végighaladva, hogy belássak a nappaliba. Nem akartam egyből közbeavatkozni. Látni akartam, mi történik.
És akkor megpillantottam őket.
Balázs térden állt.
Könyörgött.
Ténylegesen könyörgött!
A könnyei patakokban folytak, a kezeit összekulcsolva, mintha imádkozna.
És ott állt anyám, keresztbe tett karokkal, arca rideg és érzelemmentes.
Ettől az egész jelenettől felfordult a gyomrom. Mi folyik itt?
Kiléptem a sarkon.
– Mégis mi a fenét műveltek itt?
Mindketten azonnal rám kapták a tekintetüket. Balázs arca elsápadt, anyám arca viszont semmit sem változott.
– Ő azért könyörög, mert azt mondtam neki, hogy mindent elmondok neked. Azt hiszi, hogy ha elég sokáig esedezik, akkor meggondolom magam.
– Mindent? Miről beszélsz? – kérdeztem, és éreztem, hogy a lábaim remegnek.
Balázs felpattant, megragadta a kezem.
– Adél, kérlek, hagyd, hogy elmagyarázzam!
Megráztam a fejem, és kirántottam a kezem az övéből.
– Hazudtál nekem?
Anyám közbevágott, még mielőtt Balázs válaszolhatott volna.
– A vőlegényed már volt jegyben korábban. És amit az előző menyasszonyával tett… azt tervezte veled is.
Egy pillanatig nem kaptam levegőt.
– Miről beszélsz?
Balázs rázta a fejét, kétségbeesetten próbált megszólalni.
– Nem! Ez nem igaz! Csak… Kérlek, Adél, ne hallgass rá! Anyád sosem kedvelt engem!
Anyám átható pillantást vetett rá, majd visszanézett rám.
– Elhagyta az előző menyasszonyát az oltárnál. De nem csak elhagyta… az összes megtakarított pénzüket elvitte. A házra félretett előleget is. Mindent. És most ugyanezt tervezte veled.
A világ megszűnt körülöttem.
– Igaz ez? – kérdeztem suttogva.
Balázs ajkai elnyíltak, de egy hang sem jött ki a torkán. Aztán lehajtotta a fejét.
A csend volt a válasza.
Hirtelen minden világossá vált. Az apró, jelentéktelennek tűnő dolgok, amiket az elmúlt három évben figyelmen kívül hagytam.
Például amikor mindig kitért a pénzügyi kérdések elől.
– A pénzügyek stresszelnek, szerelmem. Miért nem koncentrálunk inkább az esküvőre?
Vagy amikor meggyőzött, hogy az esküvői előlegeket az én kártyámmal fizessem.
– Visszafizetem, ígérem! Neked jobb a hitelképességed, és…
Vagy amikor elhárította az ötletet, hogy közös bankszámlát nyissunk a házasság után.
– Majd ráérünk később is. Előbb legyen meg a nászút.
És ott volt az a különös érzés, hogy néha úgy figyelt engem, mintha valamit ki akarna találni rólam.
Azt hittem, ez szerelem. Hogy csodálattal néz rám. De most már tudtam az igazságot.
Ez az ember sosem tervezett velem jövőt.
Második rész
Balázs továbbra is ott állt előttem, tekintete könyörgő volt, de én már nem éreztem semmit. Az elmúlt három év, minden együtt töltött pillanat egyetlen szempillantás alatt semmivé foszlott.
– Pakold össze a dolgaidat, és tűnj el az életemből. – A hangom meglepően nyugodtan csengett, de belül forrtam.
– Adél, kérlek! Ez nem így van! Én szeretlek! – nyúlt felém, de én hátraléptem.
Balázs kezei remegtek, mintha még próbálna valami mentő hazugságot kitalálni, de végül lehorgasztotta a fejét, és lassan a hálószobába ment. Néhány perc múlva bőröndökkel tért vissza.
– Ez még nincs teljesen átgondolva… – próbálkozott utoljára.
De én csak a bejárati ajtóra mutattam.
És végül elment.
Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, hirtelen mintha kiszívódott volna belőlem minden erő. Lerogytam a kanapéra, és a könnyeim végre kitörtek.
Anyám csendesen mellém ült, és megszorította a kezem.
– Tudom, hogy most fáj… – mondta halkan. – De jobb így, mint ha csak az esküvő után jöttél volna rá.
Fájt. Pokolian fájt.
Három nappal később még mindig olyan volt, mintha egy másik világban lennék. A ruha ott lógott a szekrényben, érintetlenül, a vendéglisták pedig az asztalon hevertek, ahogy hagytam őket.
És akkor észrevettem.
A menyasszonyi ruha címkéjét.
Fizetési hátralék: 1 200 000 forint.
A kezem megremegett, ahogy felhúztam a címkét. Balázs azt mondta, hogy ő fizette ki. Azt mondta, hogy ez az ő ajándéka nekem.
De hazudott.
Ahogy minden másról is.
Egy váratlan találkozás
Két héttel később egy kis bárban ültem. Az előttem lévő pohár whiskey már félig üres volt, de nem emiatt éreztem, hogy a világ kissé elmosódik.
Hanem mert a velem szemben ülő nő pontosan tudta, min megyek keresztül.
Balázs előző menyasszonya.
Ő volt az, akit Balázs évekkel ezelőtt ugyanígy átvert. Ő volt az, aki elérte anyámat, hogy figyelmeztessen engem.
Most ott ült velem szemben, egyfajta kimondatlan szövetségesként.
Összekoccintottuk a poharainkat.
– Ránk. És arra, hogy soha többé ne csinálhassa ezt meg senkivel.
Egy keserű mosoly jelent meg Noémi arcán.
– Mondd csak, neked is azt mondta, hogy három gyereket akar?
Felnevettem, de a nevetésem szikrányi örömöt sem tartalmazott.
– Persze! A legidősebbet az apjáról akarta elnevezni.
Noémi felhorkant.
– Az apja? Az apja él és virul! Azt mondta neked is, hogy hatéves korában halt meg?
Megmerevedtem.
– Igen…
– Hazugság. Az a szemétláda mindenben hazudik.
Csend telepedett ránk. Mindketten ittunk egy kortyot, és hagytuk, hogy az elmúlt hetek fájdalma átsuhanjon rajtunk.
– Tudod, régen azt hittem, hogy én vagyok a hülye, amiért bedőltem neki. – mondta Noémi csendesen. – De az egész annyira… hitelesnek tűnt.
Bólintottam.
– Én is ezt hittem.
Noémi rám nézett, és elmosolyodott.
– De tudod mit? Nem mi vagyunk a hülyék. Csak két jó ember voltunk, akik hittek a szerelemben. És Balázs ezt használta ki.
Az első alkalom volt hetek óta, hogy úgy éreztem, végre megkönnyebbültem.
– Hát, akkor igyunk arra, hogy soha többé ne adjon senki másnak esélyt erre.
Poharaink ismét összekoccantak.
– És a karmára. – tette hozzá Noémi egy félmosollyal.
Ez volt az első pillanat, amikor úgy éreztem, hogy újra szabad vagyok.
Néhány hónappal később egy barátom mesélte, hogy Balázs új városba költözött. Egy új nővel.
De Noémivel addigra már megtettük a szükséges lépéseket. Az összes esküvői szolgáltatónak üzentünk, akikkel Balázs valaha kapcsolatba lépett. Facebook-csoportokat hoztunk létre, hogy mások is figyelmeztessék azokat a nőket, akik esetleg a következő áldozatai lehetnek.
Mert ha mi ketten elestünk, legalább gondoskodunk róla, hogy más ne essen bele ugyanabba a csapdába.
És ha egyszer a karma utoléri…
Nos, azt nagyon szeretném látni.
