Emberek

Zámbó Jimmy legkisebb fia kitálalt: „Elmondom az igazságot apu haláláról!”

Zámbó Adrián mindössze 6 éves volt, amikor édesapja, Zámbó Jimmy meghalt. Jimmy legkisebb fia most a Frizbi című műsorban beszélgetett Hajdú Péterrel. Elmondta, hogy már mélyen aludt, amikor a tragédia megtörtént, és nem ébredt fel a lövésre, de elmesélte, mire emlékszik a történtekből, és milyen a kapcsolata most a családjával.

Adrián elmondta, hogy édesapja halála után megbomlott a családi egység, és például bátyja, Krisztián sokáig nem volt az élete része gyerekkorában, ezzel szemben Szebasztiánnal mindig szoros volt a kapcsolata. Adrián azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy korán elveszítette az édesapját, nagyon is élénken emlékszik rá, sőt, az a kevés közös emlék, amivel rendelkezik, nagyon felerősödött benne. Ami a tragédiát illeti, Adrián felidézte ezzel kapcsolatos emlékeit.

Elmondta, hogy aznap este egy kisebb buli volt náluk, de míg a felnőttek szórakoztak, ő mélyen aludt, és csak reggel ébredt fel, és arra már az egész Zámbó család összegyűlt. Az édesanyja először nem árulta el neki, mi történt, és azt mondta, bevitték az édesapját a kórházba, mert nagyon fájt a feje, később azonban mindenről őszintén beszélt a fiának.

Zámbó Jimmy halála mindig is megosztotta a közvéleményt, de míg sokan öngyilkosságnak tartják a halálát, Adrián szerint nem erről van szó.

Ez egy baleset volt, édesapám nem szeretett volna végezni magával. Kiment a teraszra, fellőtt egyet az égbe, és maradt még egy golyó a tárban. Édesanyám nagyon aggódott, veszekedett vele, hogy fejezze be, mert meg fogja magát sérteni. Ő meg azt hitte, abban a fegyverben nincs több golyó, így a fejéhez emelte, mintegy bebizonyítván, hogy tényleg nincs” – mesélte, hozzátéve: „Nekem nagyon sokáig tartott ezt megemésztenem, hogy ez egy értelmetlen dolog, egy értelmetlen halál.

Hulé Éva, aki szemtanúja volt Zámbó Jimmy tragikus halálának, a halála előtt azzal a történettel állt elő, hogy eddig eltitkolt részleteket hoz nyilvánosságra a Király haláláról.

Adrián azonban azt mondja, nem érti, mi lehetett ennek az oka. Arról, hogy miként sikerült feldolgoznia gyerekként ezt a hihetetlen tragédiát, Adrián így fogalmazott: „Volt egy kis telefonom, amit akkor használtam mindig, amikor apuval szerettem volna beszélgetni, és akkor mindig felhívtam, és beszélgettem vele, és ez segített a feldolgozásban, a saját gondolataimat vetítettem ki abba a beszélgetésbe.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az édesanyja elárasztotta őt és a testvéreit szeretettel. „Én a saját részemről azt mondanám, hogy már feldolgoztam, és próbálok együtt élni ezzel, mert elfelejteni ezt nem lehet, de együtt élni azt gondolom, hogy lehet, és kell is” – összegezte.

via